2014. február 2., vasárnap

Varsó megénekelve

Az alábbiakban szeretnék közzétenni egy ötös listát a kedvenc Varsóról szóló dalaimról. Az összeállítás szigorúan szubjektív és az általam leginkább favorizált dalokat tartalmazza.

Az első a T-Love zenekar egyik számának feldolgozása, a szám címe (minő meglepő): Warszawa. Ha valakinek az eredeti a kedvence, elnézését kérem. Nekem a tévében látott tehetségkutatóban versenyző lány verziója, ami sokkal lassabb és melankólikusabb - jobban tetszik.



Azért, hogy a következő számot megismerhettem és megszerettem két jóbarátomat (egykoron Lengyelországban lakó magyarok) illeti a köszönet. Akkoriban mentek az agyamra folyton ezzel a dallal, mikor már egyre biztosabbá vált, hogy Varsóba költözöm. Aztán az egész tavalyi tavaszi időszak meghatározó, klasszikus dalává vált, azt hiszem sosem fogom már tudni úgy hallgatni, hogy ne utolsó wrocławi hónapjaim jussanak róla eszembe. Jöjjön a Lady Pank zenekar és a Stacja Warszawa:


2010-ben a Varsói felkelés múzeuma kiadott egy lemezt amelyen Karolina Cicha énekel duetteket más énekesek közreműködésével. Csupa klasszikus, háború előtti, Varsóról szóló dalt dolgoztak fel rajta. Az én kedvencem az albumról az alábbi, 'Warszawa jest smutna bez ciebie' vagyis: 'Varsó szomorú nélküled' című, amelyben egy fiú keresi elveszett szerelmét, akit már egy hete nem látott, a postás sem hoz felőle hírt, csak az eső esik folyton és a lány nem kerül elő. Rendkívül hangulatos, fülbemászó dalocska:

 
A következő dal ugyan nem lengyel bandától származik és nem is lengyelül éneklik, de mégis Varsóról szól. A svéd metálzenekar, a Sabaton tagjai megismerve a lengyel főváros történelmét, és a lengyel hadtörténetet annyira megihletőtdek, hogy írtak egy dalt ebben a témában. Ebben az interjúban többször is beszélnek arról, milyen volt az alábbi klip forgatása és hogyan jött az ötlet, hogy a lengyel történelem egy fontos részletéről is dalt írjanak. Jöjjön a Sabatontól az Uprising.
 

És az utolsó zeneszám amely egy 'varsói dalok listája' összeállítás során kihagyhatatlan Czeslaw Niemien Sen o Warszawie (álom Varsóról) című dala. A legismertebb, rádiókban is rengeteget játszott szerzemény. Szintén hatalmas kedvencem, az első lengyel dalok egyike, amelyiknek a dalszövegét megtanultam, amit egy decemberi késő este Nyíregyházáról Budapest felé vonatozván végtelenített lejátszásra állítva százszor meghallgattam, és álmodoztam arról, hogy bár elég bátorságom lenne megtenni azt a lépést, hogy felhagyjak mindennel és továbbálljak Varsóba... Az alábbi, fényképekkel tarkított klip is szép ugyan, de mégis akkor az igazi a dal, ha több tízezer Legia Warszawa szurkoló együtt énekli azt mint a focicsapat hivatalos himnuszát.




2014. február 1., szombat

A Varsói Konzulátus és az ő múltja

Sokan valószínűleg nem tudják, hogy Magyarorország jelenlegi Varsói Nagykövetségének épülete és annak környéke jelentős szerepet játszott a második világháborúban lezajlott legsikeresebbnek nevezett merényletben. Az 1944. február 1-jei akcióban 12 ember (köztük 3 nő) vett részt, és elég volt mindössze 100 másodperc, hogy megöljék az akkori Varsói Főkormányzóság vezetőjét, az SS tiszt Franz Kutscherát, aki többek között a lengyel lakosságot érintő megtorlásokért, terrorért és kivégzésekért volt felelős és ezért a nem éppen megtisztelő 'varsói hóhér' gúnynévre tett szert.
 
Ez volt az első alkalom, hogy egy, a lengyel földalatti hadsereg által szervezett csapatnak sikerült megölni egy ilyen magas rangú német tisztet. Az akció során több német katona is megsebesült és meghalt.
 
Természetesen ezt az eseményt a németek nem hagyhatták válaszlépés nélkül, és február közepén a merénylethez közel eső helyen (ahol jelenleg szobor is áll) több száz, az utcán véletlenszerűen összefogdosott varsóit végeztek ki. Ennek a kivégzésnek az emléktáblája van annak az épületnek a falán áll amely ma a Varsói Magyar Nagykövetségnek ad helyet.
 
Lengeti a hideg februári szél a magyar zászlót Varsóban, a kerítés előtt a koszorúk egyike.
 
Emlékeztem, hogy néhány éve olvastam már erről az eseményről és annak magyar vonatkozásáról egy másik blogon. Annak a bejegyzésnek a szerzője akor attól félt, hogy a megemlékezések az idő múlásával majd elhalnak, mert nem lesznek már túlélők, akik megszervezzék. Innen üzenem a volt varsói konzulnak, aki a hivatkozott blog szerzője volt, hogy ma saját szememmel láttam a merényletben résztvevő ma már tolókocsival közlekedő nénit, még mindig él és úgy tűnik jó egészségnek örvend. A mai napon is több mint száz ember gyűlt össze, hogy megemlékezzen, gyertyát gyújtson és koszorút helyezzen el illetve nagy örömömre ma is kinyitották a Magyar Követég kapuját, hogy bemehessenek az emélktáblához az emlékezők. Dicsőség a hősöknek!