1979. november 11.

Rövid részlet következik Szilágyi Szabolcs Varsói krónika című könyvéből, melyben az 1979-1981 közötti időszakot dolgozza fel - amikor az MTI varsói tudósítójaként dolgozott. Némi ízelítőt kaphatunk abból, hogy a történelmére, hagyományaira annyira büszke lengyelek a besúgás, lehallgatás, bebörtönzés idején sem tétlenkedtek. Akkoriban ilyen állapotok uralkodtak (és igen, az említett Komorowski az a Komorowski, a jelenlegi lengyel köztársasági elnök):

A varsóiak egyre furcsább dolgokat suttognak. Illetve nem suttognak, hanem nyíltan beszélnek, különféle nyugtalanító híreket terjesztenek a boltok előtti sorokban, a valódi kávét egyre ritkábban és drágábban kínáló kávéházak asztalai mellett és a szerkesztőségekben is. Ma például a mindig jól értesült trafikosomtól, pani Editától hallom, este hétkor tüntetés lesz a piac Zwycięstwán, az Ismeretlen Katona sírja környékén, mert évforduló van... November 11. Ilyen dátummal semmi sem jut eszembe a lengyel történelemből, a legújabb művek nem tartják számon. Leveszem hát tudósítói kézikönyvtáram polcáról Perényi József "Lengyelország története" című könyvét (Gondolat Kiadó, 1962), s a 301. oldalon meg is találom, amit keresek. Az évszázadokon át feldarabolt, függetlenségét vesztett Lengyelország számára 1918-ban újra megadatott az önálló nemzeti lét, az államiság. Ennek a hatvanegy évvel ezelőtti nagy történelmi eseménysornak nevezetes napjai közül a tüntetés szervezői a Piłsudski-féle hatalomátvétel dátumát vették elő.

Sötétség borul az irdatlan nagy térre, melynek keleti felében kisebb-nagyobb csoportokban gyülekeznek az emberek. Dermesztő a hideg. A tömeget tisztes távolról szemlélő egyenruhás rendőrök a tér beszögellésében helyezkednek el néhány járőrkocsiban legalább 200 méternyire az egyre növekvő tömegtől. Hét óra körül úgy ötszázan lehetnek a téren, amikor az Óváros irányából rendezetlen sorokban, inkább szétszórtan érkezik újabb ötszáz vagy talán ezer ember is. Elöl, meg a templomok felől jövő áradat közepe táján is hoznak nemzeti színű transzparenseket. Az egyiken ismerős szöveg: Konfederacja Polski Niepodległej. Tehát a Moczulski-féle szervezet, a Független Lengyelország Konföderációja. Egy kisebb zászlón csak rövidítéssel - KPN - szerepel a név, s mellette hajóhorgony formájába hajlított szárú "P" betű, a német megszállás idején a lengyel ellenállók jelvénye: most "kölcsönvett" szimbólum. Ez a rajz az utóbbi hetekben néhány varsói ház falán, az orvosi egyetem kapuján is megjelent, hol fehér krétával, hol meg fekete rajzszénnel odavésve. Az emberek körülveszik az Ismeretlen Katona sírját. A tömeg nem növekszik tovább. Sokan távolabbról, a Nagyszínház épületének tövéből és a Hotel Victoria sarkáról nézik, mi történik. Igyekszem magam is közel furakodni, mert alig hallható a szavalat, a szónoklat, noha a szervezők olyasféle elektromos szócsövet használnak, mint amilyen az idegenvezetőknél látható. A mondatfoszlányokból összerakom a tüntetés lényegét: a szocialista állam ellen, s nem valamiféle hibák, torzulások ellen lépnek fel. Röpcédulák szállnak a tömeg feje fölé. Gyorsan szétkapkodják. Valaki valamilyen felhívást, apelt olvas fel, egy nő "kenyeret, függetlenséget" kiált. Gyér taps hallatszik. Én is elkapok egy röplapot. Beleolvasok. Semmi különös: olyasmi, amit a minap már olvastam Moczulskitól. Egy óra múltán valaki távozásra szólítja fel az "övéit". Tehát nem a karhatalom szól közbe. A rendőrök a kocsikban maradnak mindvégig, s az óriás tér hamarosan kiürül. Csak az emlékműnél, a világ valamennyi lengyel vér áztatta csatateréről hozott földet őrző urnánál van még mozgás: elérkezett a díszőrség váltásának ideje: katonák végzik a váltás ceremóniájának begyakorolt mozdulatait.

Beülök irodám újonnan kárpitozott, jókora foteljébe, s töprengek, most mi a teendőm. Rendeljek kábelt reggelre? De mit mondjak, mit mondhatok erről? Meghallgatom a varsói 22 órai híreket, egy szó sem esik a tüntetésről. Barabás Jancsitól tudom, hogy a PAP hírszervize sem említi. Márpedig létezik egy íratlan illemszabály: arról, amiről a fogadó ország sajtója hallgat, nekem is ildomos hallgatni. Ez a szabály felesleges tabuként hagyományozódott tudósítók egyik nemzedékéről a másikra. S hogy mennyire felesleges ez a tabu, mutatják a nyugati rádióállomások lengyel és magyar nyelven sugárzott adásai. Ezek a műsorok jókora hírverést csináltak a mai varsói estének, egyik-másik tudósítójuk többezres tömeg tüntetéséről számolt be, konstatálom éjfél után, s máig is nehezen bocsátom meg magamnak, hogy másnap reggelre nem adtam tudósítást a Magyar Rádiónak. Hírem pontosan egy hónapot késlekedett. Csak december 11-én, a Kossuth Rádió 22 órai híradásában mondtam el egy aznapi lengyel újsághír alapján a következőket: "Négy varsói lakos ügyében, november 11-én elkövetett cselekményeik miatt határozatot hozott a varsói belvárosi kerületi tanács szabálysértési kollégiuma. Andrzej Czumát, Wojciech Ziębińskit, Józef Janowskit és Bronisław Komorowskit elmarasztalták a társadalmi együttélés szabályainak megsértése, a nemzeti értékek és érdekek lekezelésének tüntető kinyilvánítása, a nemzeti kegyhely, az Ismeretlen Katona sírjának megsértése, törvényellenes csoportosulás létrehozása és irányítása, e célra technikai eszközök felhasználása és a főváros központjában a forgalom akadályozása miatt. A szabálysértési kollégium két személyt háromhavi, kettőt pedig egyhavi elzárásra ítélt."

Később a sajtóközpontban néhány nyugati újságírótól hallom: állítólag ennek a tüntetésnek kellett volna fellobbantania egy nagyobb, országos megmozdulás tüzét.