2014. augusztus 4., hétfő

Naplóbejegyzés, 2014. augusztus 4.

 
Telve vagyok mindenféle melankolikus érzelmekkel, a hétvége a varsói felkelésre való emlékezés jegyében telt ami megint, mint minden évben teljesen magával ragadott. Nem tudom nem olvasni az erről szóló híreket, százszor megnéznem a ’W’ óráról készült videókat, nem tudok úgy elsétálni a felvirágozott, mécsesekkel kivilágított emlékhelyek mellett mint máskor. Ebben az időszakban a kotwicás pólóknak még különösebb jelentősége van. Szerdán a Miasto44 című film bemutatóján való részvétemmel kezdtem megalapozni a hangulatot. Az egyik legjobb film, amit ebben a témában eddig készítettek, a történet remek, nem ítélkezik, csak mesél. Az effektek olyan valóságosak, hogy igazán beleéltem magam a történetbe, a színészi játék is nagyon jó. A rendező fiatal, de a következő generáció nagy tehetségének tartják. Ezen kívül már a múlt héten áttettem az mp3 lejátszómra néhány, a felkelés témájában írt zenét, ebből az egyiket, a Lao Che – Godzina W című számát pár nap alatt legalább százszor meghallgattam. A szám egyik részében K. Baczyński versét ordítják, de az ordítás ellenére  - vagy éppen azért - olyan érzelem hullámokat gerjeszt a dal a hallgatójában, hogy újra és újra át kell élnie, meg kell hallgatnia. Szóval pénteken a centrumban voltam már fél 5 körül, érezhető volt a feszültség, az emberek úgy várták az 5 órát, mintha most törne ki a felkelés. Tömegek gyűltek össze, és már sokkal azelőtt megállt a forgalom, hogy az óramutató elütötte volna az ötöt.
Kb. 16:59-kor megszólaltak a dudák, görögtüzek gyúltak, majd visítani kezdett a légisziréna. Engem a hideg rázott a pillanat szépségétől, könnyek tolultak a szemembe. Egy fehér-piros zászlót léggömbökre kötöztek, és felengedték a levegőbe… szállt tovább a meleg augusztusi széllel. Aztán már vége is lett. Rövidke, ám most mégis hosszabb volt a pillanat, egy perc helyett 70 másodpercig tartott, mivel kerek évfordulót ülünk: 1944-2014.
Utána hazabandukoltam, útközben vettem egy jeges kávét (másképp nem lehet kibírni ezt a meleget…) otthon megvártam A.-t, amíg eljött a cuccáért, majd visszamentem a pl. Pilsudski felé, - véletlenül futottam bele a Plac Teatralnyn abba az emléktáblába, amelyiken a költő, Krzysztof K. Baczyński haláláról emlékeznek meg. 1944 augusztus 3-án érte itt halálos lövés, 23 éves volt. A tér már tömve volt az éneklésre összegyűlő emberekkel. Ismét kaptunk dalszövegekről készült kis füzeteket, pont mint tavaly, de most még ki is vetítették a szöveget a színpad két oldalán. A tiltott dalok (zakazane piosenki) a háborúban, a német megszállás alatt íródtak egyszerű emberek vagy ismeretlen szerzők által, hogy a náci terror közepette is tartsák a lelket a lengyelekben. Mindenki kivülről fújja őket, én is ismertem többet is közülük. A koncerten előzetesen kiválasztott varsóiakból alkotott kórus énekelt, illetve mi, a nép. Olyan jó volt, olyan lelkesítő, ezek nem siratóénekek, inkább katonadalok amik pozitívak és harcra, ellenállásra hívják fel az embereket. A végén annyira belelendültem és annyira teli torokból ordítottam, hogy ’Warszawskie dzieci pójdziemy w bój’ hogy  már nem volt hangom.  Ott volt B., Z., és a végén befutott Zs. is.  
Elsétáltunk még a pl. Krasiński felé, majd vissza az óvárosba. A kis felkelő szobránál gyújtottam egy gyertyát (volt ott egy plüssmaci is a virág és mécsestenger közepette….) Eleredt az eső. Megittunk egy sört aztán hazamentünk. Gondoltam még kisétálok a Kopiec P. Warszawskiego a kotwicához, de fáradt voltam, és az is eszembe jutott, hogy most biztos ott is tömeg van, mert ott gyújtották meg a felkelés lángját, ami 63 napig, október 2.-áig ég majd, pontosan amíg a felkelés zajlott.
Szombaton, 2-án kitakarítottam, aztán mosni akartam de a mosógép bekrepált. Írtam a tulajéknak, de nem válaszoltak, valószínűleg nyaralnak. Aztán hajat mostam, rövidnadrágot vettem (piros) és fehér pólót, kitűztem a kotwicát, és útra kerekedtem, kissé céltalanul. Megint vettem egy jeges kávét elvitelre. Olvasgattam Norman Davies: Rising ’44-éből, hallgattam a már fent említett Lao Che számot és hagytam, hogy eltöltsön a mindenféle, kicsit szomorkás-nosztalgikus érzés. Forróság volt, délután két óra és azon gondolkodtam, hogy 70 évvel ezelőtt is ilyen meleg lehetett, sőt az égő épületek miatt talán még melegebb. De azért fújt a szél, belekapott a hajamba és kissé felfrissített. Villamosra szálltam (a Lao Che meg közben énekli, hogy: Tramwajem jadę na wojnę, tramwajem z przedziałem: "Nur für Deutsche”) hagytam, hogy vigyen magával majd gondoltam kimegyek a Powązki temetőbe, sétálok egyet, ebben a melegben a fák árnyékában kellemes lesz. Felszálltam a 180-as buszra Muranowskánál, aztán vettem egy mécsest az egyik virágosnál. Eszembe jutott, hogy nincs mivel meggyújtani és akartam mondani, hogy gyufát is kérek, csak hirtelen nem jutott eszembe hogy mondják lengyelül, így kézzel-lábbal mutogattam. Az eladó először azt hitte szatyrot kérek, aztán végül rájött mit akarok… én hülye, gondolhattam volna erre hamarabb is. A bejáratnál olyan mécseseket is kapni amit kotwicás matricával díszítettek (és csak éneklik, hogy: „biało-czerwona opaska moja - opaska na ramię powstańca…”).
Már akár bekötött szemmel is megtalálnám a temetőnek azt a részét, ahol a varsói felkelés áldozatai vannak eltemetve. A tavalyi, a Varsói Felkelés múzeuma által vezetett séta óta voltam kint párszor. Mégis talán most a legszebb. Mécses és virágrengeteg a síroknál, Aleksander Kamiński az író és könyve, a Kamienie na szaniec három főhősének sírja körül különösen (nekem ordít a fülembe, hogy: Batalion "Zośka" Oi! Batalion "Pięść" Oi! Batalion "Miotła" Oi! "Czata 49", "Parasol"!). Kár, hogy a regényt nem fordították le magyarra, valószínűleg sikert aratna Pál utcai fiúk-stílusával, a cserkészbecsületről szóló történetével. Itt nagyon népszerű a kötelező olvasmányok között, mindenki akinek említettem, hogy olvasom nosztalgiával beszélt róla, hogy egyik kedvenc könyve volt iskolásként. Na igen, csak itt Zośka, Rudy és Alek (a lengyel Nemecsek, Áts Feri és Boka) nem homokkal, hanem valódi fegyverekkel harcoltak, sokkal többet tettek kockára mint egy grund visszafoglalása és végül meg is haltak a németek elleni küzdelem során... Zośka sírján, aki kiváló vezető volt most is lóg a cserkész-sál, Aleknek egy idézetet hagytak, Rudy pedig pimaszul vigyorog vissza a frissen nyomtatott és laminált fényképről.
A 11 éves szanitéc, Jędruś Szwajkert sírjánál hullanak legjobban a könnyeim, aki valamikor 1944. augusztusban tűnt el a harcokban, valahol a romok között. Az ő sírja csupán jelképes. Úgy döntök itt gyújtom meg a mécsest, leguggolok, a jobb lábam megégetem az egyik mécses átforrósodott fémtetejével, fáj, de annyira nem érdekel. Elsétálok a ’Batalion Parasol’ cserkészeinek sírjai mellett, nem tudom miért de ez a jelkép tetszik leginkább. Minden síron kis esernyő is van a leírás mellett. Csupa 15-17-22 évesek sírjai. Hiába, a fiataloknak még nincs halálfélelmük, talán nem érzik úgy, hogy sok veszítenivalójuk van. Nem tudják mit vállalnak, és fűti őket a hév. Mennyi fiatal félbeszkadt élet… (’Czy to była kula synku, czy to serce pękło?')
Aztán kiballagok a temetőből, még mindig elvarázsolva, cserkészek jönnek szembe, csapatostul járják ők is az emlékhelyeket. Szól a zene továbbra is, felszállok a buszra, ezen most nem megy a légkondi, meg lehet fulladni, oda állok az egyetlen nyitott ablakhoz hogy legalább egy kis huzat érjen, jól esik. Visszamegyek a Złote Tarasyba, cipőt keresek, veszek is egyet de még csak különösebben örülni sem tudok neki, amúgy is utálok vásárolni és most végképp kedvetlen voltam. Veszek kaját, irány haza, eszek, gyorsan elkészülök indulok vissza a központba a színházba. A darab különösebben nem érdekes, de annak azért örülök, hogy legalább értem, bár a forróságban nehéz koncentrálni. Utána megiszunk egy sört, E. és A. is velünk jön a színházból, aztán már csak B. meg én ücsörgünk és beszélgetünk még egy kicsit a Pawilonynál. Végül hazafelé beugrom egy kebabért és teljesen véletlenül A.-ba és a többiekbe futok. Együtt eszünk majd sétálunk a metróig. Már majdnem éjfél de még mindig harapni lehet a forróságot. Milyen ritka az ilyen meleg errefelé, mintha lángolna a város…
Aztán vasárnap sokáig alszom, kimegyünk a Łazienki Parkba, Chopint hallgatni és megreggelizni de a nap olyan semmilyen, még mindig rekkenő hőség van. Majd este kimegyek a Panny Wyklęte koncertre amit az IPN (Instytut Pamięci Narodowej – Nemzeti Emlékezet Intézete) szervezett. Előtte, utána, közben olvasgatom Davies felkelésről szóló könyvét, újra és újra felháborodom a szovjetek hozzáállásán és a németek rémtettein. Végül a koncert tesz pontot a hétvége végére, csupa lengyel nő, akiket megihletett a hazájuk történelme és dalban mondják el azt…

2014. március 25., kedd

Ale jest Warszawa

Nagyon régóta próbálom már megérteni ezt a várost. Valahogy felcímkézni a fogalmakat, érzéseket vele kapcsolatban. Nem mondanám, hogy sikerrel jártam volna...még. Közismert tény itt Lengyelországban, hogy a varsóiakon kívül nem sokan szeretik Varsót. De azok, akik szeretik, azok igazán, teljes szívvel valami olyan érzelgőséggel teszik, amit nehéz megmagyarázni. Pedig össze sem lehet hasonlítani a klasszikus szépségekkel, mint egy Budapesttel vagy pláne Párizzsal esetleg Rómával. Talán az ad neki valami kisugárzást, hogy ennek a városnak nem is kellene itt lennie, és ő mégis itt van, mintha nem tudta volna, hogy a lehetetlenre vállalkozik akkor mikor újjáépült, neki mégis sikerült. És az őt alkotó emberek, épületek, élő és élettelen dolgok összessége valami olyan egyveleggé állt össze amit nem lehet szavakba önteni, a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem.
 
Elmentem ma egy könyvbemutatóra, amit az egyik kedvenc helyemen, a Varsói Felkelés Múzeumában tartottak. Egyáltalán nem azzal a szándékkal, hogy a különleges ajánlatot kihasználva olcsóbban megvehessem a bemutatott könyvet, mert - őszintén megvallva - nem is néztem utána miféle könyvről van szó. Az egyik ismerősöm szólt az eseményről én meg, jobb dolgom nem lévén elvillamosoztam oda munka után. Aztán mikor beleolvastam a könyvbe és meglepődve tapasztaltam, hogy nem is nehéz a nyelvezete és tulajdonképpen mindenféle megerőltetés nélkül megértem, akkor úgy döntöttem megveszem. A kötet neves személyiségekkel folytatott beszélgetéseket foglal össze akik Varsóhoz fűződő emlékeikről, érzéseikről, élményeikről vallanak. A szerző elmondta, hogy nagyon egyszerű volt megírnia a könyvet, mivel "Varsó-témában" az összes általa megkeresett interjúalany rendkívül nyitott volt és mindenki szívesen elmesélte személyes kis történetét.
 
Ha elolvastam írok róla egy kis beszámolót. Remélem ez is bekerül azoknak a könyveknek a sorába amely alap olvasmány minden lengyel-témában otthon mozgó embernek és remélem sok újat tanulok majd belőle.
 
Joanna Rolińska - Ale Jest Warszawa (De van Varsó)
 
Motywy - Motívumok
 

2014. február 2., vasárnap

Varsó megénekelve

Az alábbiakban szeretnék közzétenni egy ötös listát a kedvenc Varsóról szóló dalaimról. Az összeállítás szigorúan szubjektív és az általam leginkább favorizált dalokat tartalmazza.

Az első a T-Love zenekar egyik számának feldolgozása, a szám címe (minő meglepő): Warszawa. Ha valakinek az eredeti a kedvence, elnézését kérem. Nekem a tévében látott tehetségkutatóban versenyző lány verziója, ami sokkal lassabb és melankólikusabb - jobban tetszik.



Azért, hogy a következő számot megismerhettem és megszerettem két jóbarátomat (egykoron Lengyelországban lakó magyarok) illeti a köszönet. Akkoriban mentek az agyamra folyton ezzel a dallal, mikor már egyre biztosabbá vált, hogy Varsóba költözöm. Aztán az egész tavalyi tavaszi időszak meghatározó, klasszikus dalává vált, azt hiszem sosem fogom már tudni úgy hallgatni, hogy ne utolsó wrocławi hónapjaim jussanak róla eszembe. Jöjjön a Lady Pank zenekar és a Stacja Warszawa:


2010-ben a Varsói felkelés múzeuma kiadott egy lemezt amelyen Karolina Cicha énekel duetteket más énekesek közreműködésével. Csupa klasszikus, háború előtti, Varsóról szóló dalt dolgoztak fel rajta. Az én kedvencem az albumról az alábbi, 'Warszawa jest smutna bez ciebie' vagyis: 'Varsó szomorú nélküled' című, amelyben egy fiú keresi elveszett szerelmét, akit már egy hete nem látott, a postás sem hoz felőle hírt, csak az eső esik folyton és a lány nem kerül elő. Rendkívül hangulatos, fülbemászó dalocska:

 
A következő dal ugyan nem lengyel bandától származik és nem is lengyelül éneklik, de mégis Varsóról szól. A svéd metálzenekar, a Sabaton tagjai megismerve a lengyel főváros történelmét, és a lengyel hadtörténetet annyira megihletőtdek, hogy írtak egy dalt ebben a témában. Ebben az interjúban többször is beszélnek arról, milyen volt az alábbi klip forgatása és hogyan jött az ötlet, hogy a lengyel történelem egy fontos részletéről is dalt írjanak. Jöjjön a Sabatontól az Uprising.
 

És az utolsó zeneszám amely egy 'varsói dalok listája' összeállítás során kihagyhatatlan Czeslaw Niemien Sen o Warszawie (álom Varsóról) című dala. A legismertebb, rádiókban is rengeteget játszott szerzemény. Szintén hatalmas kedvencem, az első lengyel dalok egyike, amelyiknek a dalszövegét megtanultam, amit egy decemberi késő este Nyíregyházáról Budapest felé vonatozván végtelenített lejátszásra állítva százszor meghallgattam, és álmodoztam arról, hogy bár elég bátorságom lenne megtenni azt a lépést, hogy felhagyjak mindennel és továbbálljak Varsóba... Az alábbi, fényképekkel tarkított klip is szép ugyan, de mégis akkor az igazi a dal, ha több tízezer Legia Warszawa szurkoló együtt énekli azt mint a focicsapat hivatalos himnuszát.




2014. február 1., szombat

A Varsói Konzulátus és az ő múltja

Sokan valószínűleg nem tudják, hogy Magyarorország jelenlegi Varsói Nagykövetségének épülete és annak környéke jelentős szerepet játszott a második világháborúban lezajlott legsikeresebbnek nevezett merényletben. Az 1944. február 1-jei akcióban 12 ember (köztük 3 nő) vett részt, és elég volt mindössze 100 másodperc, hogy megöljék az akkori Varsói Főkormányzóság vezetőjét, az SS tiszt Franz Kutscherát, aki többek között a lengyel lakosságot érintő megtorlásokért, terrorért és kivégzésekért volt felelős és ezért a nem éppen megtisztelő 'varsói hóhér' gúnynévre tett szert.
 
Ez volt az első alkalom, hogy egy, a lengyel földalatti hadsereg által szervezett csapatnak sikerült megölni egy ilyen magas rangú német tisztet. Az akció során több német katona is megsebesült és meghalt.
 
Természetesen ezt az eseményt a németek nem hagyhatták válaszlépés nélkül, és február közepén a merénylethez közel eső helyen (ahol jelenleg szobor is áll) több száz, az utcán véletlenszerűen összefogdosott varsóit végeztek ki. Ennek a kivégzésnek az emléktáblája van annak az épületnek a falán áll amely ma a Varsói Magyar Nagykövetségnek ad helyet.
 
Lengeti a hideg februári szél a magyar zászlót Varsóban, a kerítés előtt a koszorúk egyike.
 
Emlékeztem, hogy néhány éve olvastam már erről az eseményről és annak magyar vonatkozásáról egy másik blogon. Annak a bejegyzésnek a szerzője akor attól félt, hogy a megemlékezések az idő múlásával majd elhalnak, mert nem lesznek már túlélők, akik megszervezzék. Innen üzenem a volt varsói konzulnak, aki a hivatkozott blog szerzője volt, hogy ma saját szememmel láttam a merényletben résztvevő ma már tolókocsival közlekedő nénit, még mindig él és úgy tűnik jó egészségnek örvend. A mai napon is több mint száz ember gyűlt össze, hogy megemlékezzen, gyertyát gyújtson és koszorút helyezzen el illetve nagy örömömre ma is kinyitották a Magyar Követég kapuját, hogy bemehessenek az emélktáblához az emlékezők. Dicsőség a hősöknek!

2014. január 30., csütörtök

Esti séta az óvárosban

Habár a karácsonyi dekoráció már nem aktuális, az elmúlt hetek havazása miatt még mindig elkapja egy különleges hangulat az embert a varsói óvárosban járva. Ezek a képek a Nowy Świat utca és a plac Zamkowy környékén készültek néhány nappal ezelőtt. A képekért köszönet Patiinak. Persze általában nem ilyen kihalt a belváros, csak a fotós volt olyan elszánt, hogy megvárta míg leszáll az éj, hogy tökéletes képeket készíthessen.
 
 








2014. január 24., péntek

A kőszén melege

 
Magyarországra még csak most érkezik az igazi tél, de Varsóban már két hete szaladgálnak a kemény mínuszok. Habár a múlt héten csak az ország északkeleti felén voltak nagy fagyok a déli, nyugati területeken inkább az eső esett (ami gondot okozott például a Síugró Világkupa Zakopanei fordulójának rendezésével is ) jelenleg már az egész országot hótakaró borítja és továbbra is marad a -10 fok körüli nappali átlaghőmérséklet.
 
A napokban olvastam egy cikket arról, hogy a méltán népszerű kőszenes fémkosarak (koksownik) ismét kikerültek az utcákra Varsóban, a tavalyi 26 helyett viszont most csak 20 ponton lehet melegedni a buszokra várva. Az alábbi képeken látszik, hogy a varsóiak örülnek a tenyérnyi melegnek és előszeretettel veszik körbe őket a délelőtti -14 fokban. Oda helyezték ki őket, ahol több busz és villamosjárat is keresztezi egymást és nagy a forgalom, illetve a PKP, a lengyel vasút varsói megállóhelyein is található belőlük öt.
 
 
Minden kosár kb. 10 kg kokszot tartalmaz, amely a szél erejétől és az esetleges csapadéktól függően kb. 8 óra alatt ég le teljesen. Azonban odafigyelnek arra, hogy amíg marad a rendkívüli hideg, addig éjjel-nappal égjen a fűtőanyag minden melegedő ponton. A kosárban a hő eléri a 700-1000 fokot, a körbekerített részeken kívül azonban kellemes, kb. 80 fok a hőmérséklet.

Figyelem! Magas hőmérséklet
 

Alább található a lista azokról a helyekről, ahol megtalálhatók a melegedőpontok:

1. Plac Bankowy – KFC előtt
2. Plac Bankowy –a Varsói városháza előtt a szobornál
3. Rondo de Gaulle'a –a Nemzeti Múzeumnál
4. Plac Na Rozdrożu - Trasa Łazienkowskánál
5. Plac Konstytucji –a buszmegállókban mindkét irányban
6. Plac Zawiszy - Al. Jerozolimskie Ochota irányában
7. A Kultúra és Tudomány Palotájánaál -  Złotye Tarasynál
8. Rondo Dmowskiego - Hotelu Novotelnél
9. Rondo Dmowskiego – a buszmegállóban a "Cepelia" környékén
10. Metro Politechnika –az északnyugati kijáratnál
11. Radzymińska-Młodzieńcza
12. Solidarności -  ul. Jagiellońska
13. Modlińska - Konwaliowa
14. Modlińska - Światowida

A PKP állomásokon:

15. Wawer
16. Anin
17. Międzylesie
18. Radość
19. Falenica
20. Miedzeszyn


 

2014. január 6., hétfő

Főnixváros hamvai

 
Amelyet porig lerombolak, de a saját hamvaiból újjáéledt. Ez a folyamat az ötvenes évek derekán kezdődött és a mai napig nem is fejeződött be teljesen. Azt hiszem talán normális és a világ fejlődésével együtt járó folyamat, hogy egy-egy városkép az idő múlásával teljesen átalakul. Ez többszörösen igaz Varsó városára is. Egy 150 évvel ezelőtt élt varsói lakos ha ma újjászületne valószínűleg rá sem ismerne a mai lengyel fővárosra. Építészeti stílusok jöttek-mentek, elnyomó, felszabadító, pusztító hatalmak hagyták hátra nyomukat, a lengyel nép néha visszaszerezte, néha elvesztette függetlenségét, és ez mind-mind meglátszik a mai városképen. A jelenlegi legmegosztóbb varsói épületről, a Kultúra és Tudomány Palotájáról és még néhány, az idők folyamán eltűnt építményről itt olvashattok egy érdekes összeállítást. Nemrég Sztálin ajándéka azzal kavart nagyobb port a sajtóban, hogy terveket szőttek megtisztításáról. Ahhoz azonban, hogy visszanyerje eredeti, 1958-as, szmogtól még nem bepiszkított, ijesztően vakító fehér színét kb. 20 millió złotyra lenne szükség, amely - nem meglepő módon sokaknál kiverte a biztosítékot.

Azonban most egy másik épületről szeretnék bővebben írni. Kíváncsi vagyok, hányan tudják, hogy a jelenleg a pl. Pilsudskiego-n található ismeretlen katona sírjának boltíve valaha egy hatalmas palota töredéke volt.
 

A Szász palota egy 1914-es képeslapon, amikor Varsó még Oroszországhoz tartozott. Háttérben a ma már nem létező Nevszkij székesegyház. 

A palota építése az 1600-as évek végén kezdődött, az évszázadok során számtalanszor cserélt gazdát, és szintén tekintélyes mennyiségű átalakításon és bővítésen esett át. Felkelések helyszíne volt, majd előbb cári orosz később hitleri német katonai főhadiszállás. Miután 1918-ban Lengyelország visszanyerte függetlenségét  a Szász Palota a lengyel hadsereg központja lett, ennek köszönhető, hogy 1925-ben itt kapott helyet az Ismeretlen katona sírja, mellyel az ország a történelme során vívott háborúkban elesett fiainak állított emléket.
 
Fénykép 1940-ből, amikor a teret Adolf Hitler platz-nak nevezték
 
A Szász Palota a II. világháború során náci főhadiszállássá változott, melyet 1944 augusztusában végül a németek robbantottak fel a Varsói felkelés során. Sajnos annyira nagyok voltak a károk, egészen a palota alapjait is beleértve, hogy az eredeti épület újjáépítésről szó sem esett. A főváros kiemelése a romok alól majd teljes újjáépítése így is több százmilló złotyt emésztett fel. A palota teljes épületéből csupán tenyérnyi részt építettek újjá, három boltívet, ahol ismét az Ismeretlen katona sírja emlékmű kapott helyet.
 
1945-ben csupán ennyi maradt a palotából
 
2006-ban Lech Kaczynski porolta le ismét a Szász Palota elfeledett történetét és ő kezdeményezte megint az újjáépítést, azonban két év után a folyamat leállt. Csak 2013-ban vették elő újra komolyabban ismét a témát amikor egy civil szervezet is alakult, amely célul tűzte ki, hogy 2018-ig, vagyis a lengyel függetlenség kikiáltásának 100. évfordulójáig újjáépítsék a palotát. A szervezet honlapján leginkább a 2012-es foci EB-vel példálóznak, mely során a lengyelek bebizonyították, hogy ha akarnak képesek lehetnek arra, hogy rohamtempóban óriási építkezéseket hajtsanak végre. A honlapon több közismert lengyel személy kampányol az újjáépítés mellett, több tervezet készült arra, hogyan lehetne finanszírozni a munkálatokat közpénzek minimális felhasználásával.
 
Az ismeretlen katona sírja ma
 
 A szervezet facebook oldalán is folyamatosan gyűjtik a támogatókat. A varsóiak közül sokan úgy gondolják, hogy az épület Varsó történelmének egyik legfontosabb része, és annak újjáépítésével sok turistát ide tudnának vonzani a fővárosba. Reméljük megvalósulnak a tervek és néhány év múlva újra gyönyörködhetünk az újjáépített palotában.