2014. január 6., hétfő

Főnixváros hamvai

 
Amelyet porig lerombolak, de a saját hamvaiból újjáéledt. Ez a folyamat az ötvenes évek derekán kezdődött és a mai napig nem is fejeződött be teljesen. Azt hiszem talán normális és a világ fejlődésével együtt járó folyamat, hogy egy-egy városkép az idő múlásával teljesen átalakul. Ez többszörösen igaz Varsó városára is. Egy 150 évvel ezelőtt élt varsói lakos ha ma újjászületne valószínűleg rá sem ismerne a mai lengyel fővárosra. Építészeti stílusok jöttek-mentek, elnyomó, felszabadító, pusztító hatalmak hagyták hátra nyomukat, a lengyel nép néha visszaszerezte, néha elvesztette függetlenségét, és ez mind-mind meglátszik a mai városképen. A jelenlegi legmegosztóbb varsói épületről, a Kultúra és Tudomány Palotájáról és még néhány, az idők folyamán eltűnt építményről itt olvashattok egy érdekes összeállítást. Nemrég Sztálin ajándéka azzal kavart nagyobb port a sajtóban, hogy terveket szőttek megtisztításáról. Ahhoz azonban, hogy visszanyerje eredeti, 1958-as, szmogtól még nem bepiszkított, ijesztően vakító fehér színét kb. 20 millió złotyra lenne szükség, amely - nem meglepő módon sokaknál kiverte a biztosítékot.

Azonban most egy másik épületről szeretnék bővebben írni. Kíváncsi vagyok, hányan tudják, hogy a jelenleg a pl. Pilsudskiego-n található ismeretlen katona sírjának boltíve valaha egy hatalmas palota töredéke volt.
 

A Szász palota egy 1914-es képeslapon, amikor Varsó még Oroszországhoz tartozott. Háttérben a ma már nem létező Nevszkij székesegyház. 

A palota építése az 1600-as évek végén kezdődött, az évszázadok során számtalanszor cserélt gazdát, és szintén tekintélyes mennyiségű átalakításon és bővítésen esett át. Felkelések helyszíne volt, majd előbb cári orosz később hitleri német katonai főhadiszállás. Miután 1918-ban Lengyelország visszanyerte függetlenségét  a Szász Palota a lengyel hadsereg központja lett, ennek köszönhető, hogy 1925-ben itt kapott helyet az Ismeretlen katona sírja, mellyel az ország a történelme során vívott háborúkban elesett fiainak állított emléket.
 
Fénykép 1940-ből, amikor a teret Adolf Hitler platz-nak nevezték
 
A Szász Palota a II. világháború során náci főhadiszállássá változott, melyet 1944 augusztusában végül a németek robbantottak fel a Varsói felkelés során. Sajnos annyira nagyok voltak a károk, egészen a palota alapjait is beleértve, hogy az eredeti épület újjáépítésről szó sem esett. A főváros kiemelése a romok alól majd teljes újjáépítése így is több százmilló złotyt emésztett fel. A palota teljes épületéből csupán tenyérnyi részt építettek újjá, három boltívet, ahol ismét az Ismeretlen katona sírja emlékmű kapott helyet.
 
1945-ben csupán ennyi maradt a palotából
 
2006-ban Lech Kaczynski porolta le ismét a Szász Palota elfeledett történetét és ő kezdeményezte megint az újjáépítést, azonban két év után a folyamat leállt. Csak 2013-ban vették elő újra komolyabban ismét a témát amikor egy civil szervezet is alakult, amely célul tűzte ki, hogy 2018-ig, vagyis a lengyel függetlenség kikiáltásának 100. évfordulójáig újjáépítsék a palotát. A szervezet honlapján leginkább a 2012-es foci EB-vel példálóznak, mely során a lengyelek bebizonyították, hogy ha akarnak képesek lehetnek arra, hogy rohamtempóban óriási építkezéseket hajtsanak végre. A honlapon több közismert lengyel személy kampányol az újjáépítés mellett, több tervezet készült arra, hogyan lehetne finanszírozni a munkálatokat közpénzek minimális felhasználásával.
 
Az ismeretlen katona sírja ma
 
 A szervezet facebook oldalán is folyamatosan gyűjtik a támogatókat. A varsóiak közül sokan úgy gondolják, hogy az épület Varsó történelmének egyik legfontosabb része, és annak újjáépítésével sok turistát ide tudnának vonzani a fővárosba. Reméljük megvalósulnak a tervek és néhány év múlva újra gyönyörködhetünk az újjáépített palotában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése