2014. január 24., péntek

A kőszén melege

 
Magyarországra még csak most érkezik az igazi tél, de Varsóban már két hete szaladgálnak a kemény mínuszok. Habár a múlt héten csak az ország északkeleti felén voltak nagy fagyok a déli, nyugati területeken inkább az eső esett (ami gondot okozott például a Síugró Világkupa Zakopanei fordulójának rendezésével is ) jelenleg már az egész országot hótakaró borítja és továbbra is marad a -10 fok körüli nappali átlaghőmérséklet.
 
A napokban olvastam egy cikket arról, hogy a méltán népszerű kőszenes fémkosarak (koksownik) ismét kikerültek az utcákra Varsóban, a tavalyi 26 helyett viszont most csak 20 ponton lehet melegedni a buszokra várva. Az alábbi képeken látszik, hogy a varsóiak örülnek a tenyérnyi melegnek és előszeretettel veszik körbe őket a délelőtti -14 fokban. Oda helyezték ki őket, ahol több busz és villamosjárat is keresztezi egymást és nagy a forgalom, illetve a PKP, a lengyel vasút varsói megállóhelyein is található belőlük öt.
 
 
Minden kosár kb. 10 kg kokszot tartalmaz, amely a szél erejétől és az esetleges csapadéktól függően kb. 8 óra alatt ég le teljesen. Azonban odafigyelnek arra, hogy amíg marad a rendkívüli hideg, addig éjjel-nappal égjen a fűtőanyag minden melegedő ponton. A kosárban a hő eléri a 700-1000 fokot, a körbekerített részeken kívül azonban kellemes, kb. 80 fok a hőmérséklet.

Figyelem! Magas hőmérséklet
 

Alább található a lista azokról a helyekről, ahol megtalálhatók a melegedőpontok:

1. Plac Bankowy – KFC előtt
2. Plac Bankowy –a Varsói városháza előtt a szobornál
3. Rondo de Gaulle'a –a Nemzeti Múzeumnál
4. Plac Na Rozdrożu - Trasa Łazienkowskánál
5. Plac Konstytucji –a buszmegállókban mindkét irányban
6. Plac Zawiszy - Al. Jerozolimskie Ochota irányában
7. A Kultúra és Tudomány Palotájánaál -  Złotye Tarasynál
8. Rondo Dmowskiego - Hotelu Novotelnél
9. Rondo Dmowskiego – a buszmegállóban a "Cepelia" környékén
10. Metro Politechnika –az északnyugati kijáratnál
11. Radzymińska-Młodzieńcza
12. Solidarności -  ul. Jagiellońska
13. Modlińska - Konwaliowa
14. Modlińska - Światowida

A PKP állomásokon:

15. Wawer
16. Anin
17. Międzylesie
18. Radość
19. Falenica
20. Miedzeszyn


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése